A kandalló tüze előtt ülve a forró csokimat szürcsölve vártam a nagymamát, hogy megjöjjön az esti őrjáratból. Nem sokat kellett rá várnom körülbelül tíz perc után a zár kattanását hallottam,majd belépett az ajtón mama.Felpattantam a kanapéról és a nyakába ugrottam.Nem látszik rajta,hogy már 64 éves,életvidám,mosolygós és már 40 éve üldözi azokat a vérszívó mutánsokat.Mióta tudok járni azóta önvédelemre tanítanak,és ezeknek a lényeknek a megölésére képeznek ki,bár még nem találkoztam egyel sem.
-Milyen volt az őrjárat nagyi?Láttál vámpírt?-kérdeztem kíváncsian.Mindig is érdekeltek a vámpírok de eddig még nem beszéltek nekem annyit róluk...csak azt mondták,hogy vigyázzak velük de azt se tudom,hogy néznek ki.
-Nem volt semmi kihalt az erdő.És ez nem is baj.-mondta mama egy nagy mosollyal az arcán.
-Mesélsz nekem róluk?-kérdeztem kikerekedett boci szemekkel hátha meghatom vele.Mama csak nézett,majd sóhajtott egy nagyot.
-Gyere elmesélem neked a legelejéről.-mondta és leültünk a kanapéra.Végre most mindent megtudok.-Az emberek ás a vérszívók között már réges-rég folyik a harc.A legutolsó harcot az emberek nyerték.A vámpírok visszavonultak valahova fel a hegyekbe,a sötétségbe.Páran még itt maradtak,hogy beolvadhassanak az emberek közé,és ha tudnak,vért ihassanak.Semmihez se hasonlítható erővel bírnak és hihetetlenül gyorsak.Ha egy vámpír megharap és nincs nálad ellenszer akkor te is átváltozol,és egy leszel közülük.Óvakodj tőlük Elizabeth...ha én már nem leszek,se a szüleid,akkor neked kell átvenned a helyünket.Te is vadász leszel,jól vésd az eszedbe amit most mondtam,mert egyszer ez még hasznodra válhat.-mondta mama és elindult fel az emeletre.
***
Ma van a nagy nap. Tegnap mindent átbeszéltünk. Indulhat a nagy harc. Kiküldtek minket az erdőbe, mivel már elég sötét van ahhoz, hogy előjöjjenek ezek a dögök. Kicsit messze mehettem, mert itt már olyan sűrűn álltak a fák, hogy szinte teljes sötétség volt. Fentről hangokat hallottam. Mintha valaki a gallyakon lógna. Egész életemben erre képeztek, de most félek.Annak idején még nem is sejtettem,hogy mivel állok szemben.De hát 10 éves fejjel lehetetlen volt felfogni a dolgokat,hiszen akkor még egy vámpírral se találkoztam,mostanra már ölöm is őket.Mamámnak igaza volt...ezek kegyetlenek.Örömmel gondolok vissza mamám szavaira,hisz már senkim se maradt.15 éves koromra mindenkit elvesztettem...máramár csak a legjobb barátnőm Lily maradt aki itt áll mellettem és szerintem ötször jobban fél,mint én.Kezünkben a fegyver teletöltve ólom golyókkal,oldalunkon pedig a kések lógtak.Még mindig hallottuk gallyak reccsenését,és levelek mozgását a fejünk fölött,de nem láttunk semmit.
-Lehet,hogy csak egy madár.-mondta kicsit rekedten Lily.
-Egy madár nem ekkora zajt csap...kivéve ha víziló méretű.-mondtam cinikusan a távolból pedig két gonosz nevetés visszhangzott.Előttem egy árny suhant el és a kezemből egy szempillantás alatt el is tűnt a fegyver.Barátnőm felsikított de mire oda kaptam a tekintetem, mellettem már nem állt senki.
-Lily!-kiabáltam de választ nem kaptam.
-Ne kiabálj kicsilány nem bántott még senki.-mondta mögöttem egy rekedtes férfi hang,majd elsötétült minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése